Ne gyakran járjunk fogorvoshoz, hanem rendszeresen megelőzés céljából!
Egy kis faluból származom, ahol szerény körülmények között és szigorú szabályok szerint neveltek a szüleim engem és a 6 testvéremet. Ennek persze előnye és hátránya is van. Sokan az egész tinédzserkorukat szórakozással töltik. Bár így valóban szórakoztató élményeket lehet szerezni, a gimnázium befejezése után ott állnak a fiatalok, és fogalmuk sincs, hogy mihez kezdjenek magukkal. Legszívesebben menekülnének a felelősség és a családalapítás elől. Pedig a legtöbb ember életében egyszer elérkezik ez a pillanat is, és aki talpraesett, az sokkal nagyobb eséllyel fogja sikeresen leküzdeni a nehézségeket.
A talpraesettségemnek köszönhetően én viszonylag könnyen találtam fiatalon munkát a fővárosban. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt számomra nagy változás a költözés és… a hirtelen jött szabadság! Az albérletben a lakótársaim mellett csinálhattam bármit, őket nem zavarta. Úgyis legtöbbször buliba mentek, ahova engem is elhívtak. Az új élmények mellett viszont sokszor csak pihenésre vágytam egyedül. Ilyenkor napokig elvoltam magamban, és lustaságomban még fogat sem mostam.
A nemtörődömségemnek hamar meg is lett az eredménye: pár hét elteltével már csúnya fogkő díszelgett az addig fehér fogsoromon. Nem tudtam, hogy a fogkőeltávolítás budapest kerületeiben mennyibe kerül, és teljesen kétségbe voltam esve. A lakótársam viszont megnyugtatott, hogy Budapesten nem nehéz fogorvost találni, de ő csakis a legjobbat ajánlja, a fogorvosbudapest.info-t!
Korábban már utánanéztem, hogy nagyjából mennyibe kerül a fogkőeltávolítás budapest területén, ezt pedig össze tudtam vetni a fogorvosbudapest.info árlistájával. Viszont nekem abban a pillanatban nem ez volt a legfontosabb, hanem az, hogy minőségi ellátásban részesüljek. A falusi rendelő sokszor nem volt megfelelően felszerelve véleményem szerint, de arról senki sem tehet, hogy a nagyobb városoknak mindig nagyobb a bevétele is. Ezt itt teljes egészében meg is kaptam, nagyon tetszett, hogy végre az én igényeimmel foglalkoznak.
A fogkőeltávolítás után a doktornő azt mondta, hogy szerencsére egészségesek a fogaim, csak kisebb szennyeződéseket látott rajtuk. Hosszútávon viszont ezek, illetve a nem megfelelő fogmosási technika alkalmazása is problémákhoz vezethet. Ezért végül egyeztetettem a fogorvosbudapest.info csapatának szájhigiénikus tagjával is, aki nagyon hasznos szájápolási tanácsokkal látott el. Azt mondták a rendelőben, hogy nagyon szívesen várnak félévente kontrollvizsgálatra, de valójában mindenki akkor jár a legjobban, ha nem lesz szükség több komolyabb beavatkozásra. Ettől függetlenül ha bármikor bármilyen kérdésem vagy panaszom van, bátran foglalhatok hozzájuk ismét időpontot, és ezt másoknak is javaslom. Az persze szubjektív, hogy melyik Budapest legjobb fogászata, de ha lenne ilyen szavazás, én egész biztosan az ő rendeljük neve mellé tenném az X-et!
A fogorvosbudabest.info oldalon egyébként érdekes cikkeket is lehet olvasni a fogbetegségekről, azok megelőzéséről, illetve a napjainkban szinte fájdalommentesen elérhető modern kezelésekről. Talán a gyökérkezelés az egyik olyan „újítás” a fogorvostudományban, ami az addigiakhoz képest jelentősen csökkentette a foghúzások számát. Viszont ma már az sem akkora tragédia, ha foghíjasan maradunk, mivel a fogimplantátumok is számos formában képviseltetik magukat a piacon. Számos tényezőtől függ, hogy ki számára melyik a legideálisabb, ezért is fontos, hogy olyan fogorvos mellett köteleződjünk el, akivel bátran meg merjük osztani a fogaink egészségével kapcsolatos gondolatainkat. A fogorvosbudapest.info-nál természetesen a végső döntést a hozzáértő szakemberek alapos állapotfelmérés után hozzák majd meg személyre szabott kezelési terv formájában, amelyet kifejezetten a mi szükségleteinkre szabnak.