Category

Csillagok megismerése és csillagtérképek kialakulása az ősidőktől

Tudták, hogy összesen 88 különböző csillagképet különböztetünk meg? Ezeknek mind megvannak a saját neveik és alakzatjaik. Legtöbbjük története a görög mitológián alapszik. De az égbolt nem csak csillagokból és azok csillagképeikből áll, hanem bizony még több milliárd más objektum is megfigyelhető az égen. Szabad szemmel ezeknek csak töredékük látható. Már az ősidőktől számítva fontos szerepet játszottak az emberek életében a csillagok, így nem meglepő, hogy az első kezdetleges csillagtérképek már több száz évvel ezelőtt megszülettek. A csillagok, mindig is segítségünkre voltak az éjszakai tájékozódásban és már régen is voltak tudósok, akik „szakterülete” a csillagászat volt. Már akkoriban elkezdték megfigyelni, és elkészíteni a csillagállások szerinti térképeket. Ahogy múltak évek, és egyre több megfigyelés volt, és ahogy fejlődött a tudomány és a technika, elkészültek az első távcsövek is, melyek segítségével egyre többet és többet tudtak meg a tudósok a csillagokról. A mai technika segítségével, már megfigyelhetőek azok a csillagok is, melyek szabad szemmel egyáltalán nem, vagy csak alig láthatóak, sőt ezeknek még a felszíne is pontosan megmondható. Ezeknek a technikáknak és a már korai megfigyeléseknek köszönhetően készültek el a csillagtérképek, melyeknek ma már több ismert változata is van. Ezek a térképek nem csak a csillagászoknak állnak rendelkezésünkre, hanem bárki számra elérhetőek, és ezek által a mi segítségünkre is vannak, hogy jobban megismerjük az égboltot. A számunkra elérhető csillagtérképek szerencsére úgy vannak megcsinálva, hogy az égbolton lévő csillagképek csillagjai egy vonallal vannak összekötve, így mindenki számára felismerhetőek ezek, és így az égen is könnyebben megtaláljuk őket. Tehát a tudomány fejlődésének köszönhetően nem csak a tudósok, ha nem mi, egyszerű ember is egyre több és több mindent tudhatunk meg az égboltról, akár egy csillagtérkép által vagy egy távcső által, de bármivel is, a lényeg, hogy ezek mi hasznunkra is szolgálnak.

Leave a Reply